Bíborsziget a Pesti Színházban

Október 12-én mutatják be a Pesti Színházban Bulgakov Bíborsziget című darabját Hegedűs D. Géza rendezésében. Fesztbaum Bélát Szavva Lukics cenzor szerepében láthatja a közönség.

10 éves A léggömb elrepül

10 évvel ezelőtt, 2008. április 23-án tartották A léggömb elrepül bemutatóját a Vígszínház Házi Színpadán. Fesztbaum Béla Kosztolányi-estje legközelebb október 19-én, november 18-án és december 27-én látható.

Ibsen: Rosmersholm

2018. április 5-én mutatták be Henrik Ibsen Rosmersholm című darabját a Rózsavölgyi Szalonban, Fesztbaum Béla rendezésében. Az előadás legközelebb október 14-én, 15-én és 21-én, valamint november 4-én és 8-án látható.

Szülőfalum, Pest

Fesztbaum Béla Molnár Ferenc írásaiból szerkesztett színházi estje legközelebb november 20-án 19:30-kor látható a Rózsavölgyi Szalonban.

Kiürült keretek – kritika a Rosmersholmról

Turbuly Lilla írása a Rosmersholm című előadásról a Színház folyóirat 2018. júniusi számában.

Koncert Óbudán

A GRUND – vígszínházi fiúzenekar július 20-án nagy sikerű koncertet adott közel 6 ezer ember előtt az óbudai Fő téren, az Óbudai Nyár programsorozat keretében.

Dalok a Kispipából – 25. előadás

2014-es bemutatója óta töretlen sikerrel fut a Dalok a Kispipából című Seress-est az Óbudai Társaskörben, melynek 25. előadása július 12-én volt a Társaskör kertjében.

A GRUND – vígszínházi fiúzenekar nyári turnéja

Július 7-én, a dupla kőbányai koncerttel indul a zenekar nyári turnéja. Itt találkozhattok velünk júliusban és augusztusban:

„Az lendíti tovább az embert, ha akad egy célkitűzésünk, amin dolgoznunk kell”

Ted Mosby magyar hangjával, Fesztbaum Bélával volt egy hihetetlenül kellemes és értékes beszélgetésünk.

A Vígszínház volt a hívószó

Interjú Fesztbaum Bélával az art7.hu művészeti portálon.

Aktuális
  • Dalok a Kispipából – sajtó

    “Jellegzetesen magyar karrier volt az övé” Egy magyar zenész miatt a harmincas években a perzsa sah, a walesi herceg, Arturo Toscanini, Spencer Tracy és John Steinbeck kereste fel a VII. kerület kiskocsmáit. Seress Rezső Szomorú vasárnap című slágere nyomán annyi haláleset történt, hogy a budapesti rendőrség állítólag külön aktát vezetett róla. Fesztbaum Béla estet és… Read more »

  • Évzáró a Színház-és Filmművészeti Egyetemen

    Fesztbaum Béla summa cum laude minősítéssel doktori címet szerzett (DLA). Hiánypótló színháztörténeti disszertációja Ditrói Mórról, a Vígszínház első művészeti igazgatójáról szól, címe: Aki Budapestet mulattatja, de Kolozsvárról álmodik.

  • Interjú az Újszóban

    Fesztbaum Béla: “Én nem vagyok kocsmázó típus, de zongora mögött ülni és szórakoztatni nagyon szeretek…” Szabó G. László interjúja az Újszóban