Szülőfalum, Pest

Fesztbaum Béla Molnár Ferenc írásaiból szerkesztett színházi estje 2022-től a Vígszínház Házi Színpadán

Jól ismerjük Molnár Ferencet a briliáns vígjátékok, vagy A Pál utcai fiúk szerzőjét, de nem igazán ismerjük azt a szenvedélyes, érzékeny publicistát, aki a világhírű színdarabok hátterében, egy kávéházi asztal mellől, egyéni hangvételű cikkekben tartott tükröt szeretett Budapestjének. Éleslátása, kíméletlen humora ezekre az írásokra is nagyon jellemző. Molnárt minden érdekli, legyen az korrupt közélet, örök túlélő pesti kisember, politikai viharoknak kiszolgáltatott színház vagy épp egy elegáns lipótvárosi disznótor…
A Szülőfalum, Pest egymás mellett idézi meg a „színházi” írót és „kávéházi”, ismeretlen arcát, eredetileg nem színpadra szánt szövegein keresztül. Az estet 3 fős zenekar kíséri, az elhangzó zenék Fesztbaum Béla szerzeményei.

Színlap és jegyvásárlás >>

Fotók: Gál Bereniké

 


SAJTÓ

A kávéházban bánkódó lélekszavai (Magyar Hírlap)
Szülőfalum, Pest (kultura.hu)
Szülőfalum, Pest (Gépnarancs)
„Butulva, szédülve, kábulva a hazugságba” (artnews.hu)
„Majd csak vége lesz egyszer???” – „Szülőfalum, Pest” (Mezei néző)
Szülőfalum, Pest (Szabadidő Magazin)
Szülőfalunk, Pest (Színházhatás.hu)
Szülőfalum, Pest – Molnár Ferenc, a publicista a Rózsavölgyi Szalonban (infovilág.hu)
Interjú Fesztbaum Bélával a Kossuth Rádión
László Ferenc írása a Magyar Narancsban
Személyes üggyé tenni mindent – Dézsi Fruzsina interjúja (szintézis.hu)
Az ember a drámaíró mögött (Súgópéldány)
Disznóvágás a Nádor utcában – Molnár Ferenc hírlapi írásai színpadon (Irodalmi Jelen)
Utazás az időtlenségbe (Színtézis)