„Jellegzetesen magyar karrier volt az övé”
Egy magyar zenész miatt a harmincas években a perzsa sah, a walesi herceg, Arturo Toscanini, Spencer Tracy és John Steinbeck kereste fel a VII. kerület kiskocsmáit. Seress Rezső Szomorú vasárnap című slágere nyomán annyi haláleset történt, hogy a budapesti rendőrség állítólag külön aktát vezetett róla. Fesztbaum Béla estet és CD-t szentelt neki.
nol.hu
Seres Rezső forevör | Fesztbaum: Dalok a Kispipából
Egyszer már megérne egy alaposabb szöveg- és zenei elemzést, hogy vajon hogyan, mitől lett Seres Rezső hungarikum, nemzeti intézmény. Legalábbis olyan összefüggésben, hogy szerte a világban a zeneértők ismerik Bartók nevét, a zeneélvezők pedig a Szomorú vasárnap/Gloomy Sunday szerzőjét.
Fesztbaum Béla ideális meg- és felelevenítője a néhai Spitzer Rudinak. Rajong ezért az apró termetű, zongorán csak nagyon korlátozottan (értsd: egy, esetleg két ujjal) játszó, szomorú emberért. Évek óta készült valami nagyobb szabású dobásra, míg aztán egyszer csak beleénekelte magát a Kék Duna Szalonzenekarba – és kiderült, hogy csodásan tudnak együtt is működni.
olvassbele.com
A bárzongorista számlája
Göbölyös N. László kritikája a Seres-lemezről
elmehunyor.blog.hu